Önvád

Az úgy történt, hogy betöltöttem a 18-at. Volt meglepetésbuli, sokat ittak, sőt, még én is ittam, bár én józan maradtam. Minden rendben volt, az egyik lány ugyan rosszul lett, de ő lefeküdt aludni. Aztán egyszer csak az egyik fiú is rosszul lett. Nem mellesleg ő a legjobb barátom volt tavaly. Idén hullámzó volt a kapcsolatunk, de legnagyobb megelégedésemre úgy tűnt, hogy kiszerettem belőle, már nem is tetszik. Szóval ő a fürdőszoba padlóján ült, bicskáért könyörgött, és szenvedett.

Először szánalmasnak gondoltam, elkerültem, még a barátnőmet sem értettem, hogy miért van bent vele. Aztán a barátnőm kijött, bement egy másik lány. Én végül utána mentem, hogy beszélgessünk, meg ne legyen egyedül szerencsétlen a fiúval, aki enyhén irritáló volt. A fiú hányt, mi kijöttünk... aztán a házigazda mondta, hogy valakinek vele kéne lennie. Bementem, leültem a földre. Addigra már józanabb volt. Remegett, borzalmasan érezte magát, és csak feküdt a földön. Adtam neki vizet. Ő percek alatt szinte józan lett, alig maradt benne pia, szóval lehetett vele beszélni. Kérte, hogy legyek vele, megfogta a kezemet, és csak ültünk. Én akkor már nem voltam mérges. Szánalmas jelenség volt, aggódtam és sajnáltam. Hoztam neki pulcsit, ráadtam, hoztam neki takarót, betakartam. Amikor a pokrócot hoztam alá, felmerült bennem, hogy ő bizony a wc-ben fog aludni. Aztán pár perc múlva mellette feküdtem egy polifoamon és egy hálózsákon és azon nevettünk, hogy vajon egész éjjel menni fog-e a szagelszívó, mert ha igen, akkor az rossz lesz...

Párszor a fejemre nyitották az ajtót, aztán magunkra zártuk. Semmi nem történt. A karján volt a fejem, mellette feküdtem a földön és beszélgettünk. Nem fáztam pedig a polifoam mellettem volt, és a csempe hideg volt. Nevettünk. Néha könyörgött, hogy bocsássak meg, amiért itt kell töltenem vele a tizennyolcadik szülinapomat, de engem nem érdekelt. Ő simogatta a hajamat, néha meg is puszilta a fejemet, nyakamat. És mondta, hogy szeret. Persze nem úgy. Neki van barátnője. Ezért is érzem magam ribancnak. Nekem kellett volna okosnak lennem, ő részeg volt. Meg át kellett ölelnem, hogy ne féljen.

Már mindenki aludt, kb két órát feküdtünk ott álmatlanul, aztán ő elaludt. Beszélt álmában. Én még órákig fent voltam, és tudom, hogy azt akarta, hogy ne menjek el. Mondta, hogy fél. Én meg átöleltem, mert ez tűnt jónak. Ez tűnt logikusnak. Ilyenkor megnyugodott. Én meg csak feküdtem, mert kényelmetlen volt és hideg. Aztán valahogy elaludtam. Amikor megint felkeltem (kb 1 óra múlva) ő is felkelt. És megint beszélgettünk. 

Vizet ivott. Én is. Egy pohárból. Akkor ez teljesen logikusnak tűnt, de azért ha belegondolok... mondjuk engem ez amúgy sem szokott zavarni, de azért ez így furcsa. Oldalra feküdtem, ő meg átölelt. Így voltunk megint sokáig... megjegyezte, hogy gyorsan lélegzek... Végül hasra fordultam, és csak a kezünk ért össze, úgy aludtunk reggelig. Kb 1-2 órát. Én legalábbis. Arra ébredtem, hogy ő már felkelt. Innentől csak nevetve megjegyeztük, hogy fáj a hátunk, majd egymáshoz se szóltunk nagyjából.

Ez a dolog nem is lenne annyira borzalmas. Ha... nem jöttem volna rá, hogy még mindig szeretem. Vagy legalábbis sokat jelent nekem. És ha nem lenne barátnője és ő is szeretne. De még egyszerűbb lenne, ha én sem szeretném, ő sem szeretne, és nem jelentene semmit ez az egész senkinek. De én feladtam. Képtelen vagyok ezután magamnak hazudni... és ez valahol annyira szörnyű. Tavaly is rossz volt. Vasárnap délután óta, amikor ráébredtem, hogy ez igazából rossz, csak szenvedek, nem tudom magam túltenni rajta, fáj, és persze nem akarom, hogy neki fájjon. Miért nem mentem ki egyszerűen a fürdőszobából és aludtam egy ágyban? Miért kell tudnom, hogy ez milyen érzés? Miért nem hagytam ott, beszélgettem a többiekkel? Miért engedtem neki? Miért nem mondtam, hogy nem? Egyszerűen csak be kellett volna vinnem a szobába, mellé tenni egy tálat és hagyni az egészet... Most meg fáj, hogy együtt látom a csajával. Ugyan már. Mégis mit gondoltam?!